15 éves a rendőrörs
15 éve 1993-ban alakult meg Zalakaroson a kanizsai kapitányság keretein belül a rendőrőrs. Szombaton az eltelt évek felelevenítésével, a munka értékelésével ünnepeltek az őrs régi, jelenlegi dolgozói és az érintett települések képviselői.
Szirtes Lajos polgármester a jövőbeni beruházásokról
Elkezdődött az éves jelentések készítése, és persze már mindenki latolgatja, milyen lehetőségekkel számolhat az új évben. Szirtes Lajos, az európai hírű fürdőváros, Zalakaros polgármestere csakúgy, mint az eddigi években, kedvező tendenciákról adhat számot.
Pályázaton nyert pénzt a Hotel Venus a fejlesztéshez
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programja turisztikai pályázatait a közelmúltban bírálták el. Zala megyében a két döntési körben kilenc projekt 951 millió forint támogatáshoz jutott.
Befejeződött az Üdülő sor felújítása
A közelmúltban fejeződött be Zalakaroson az Üdülő sor útjainak felújítása, közvilágításának kiépítése, valamint az itteni parkolóhelyek kialakítása. A város a munkálatokat pályázati forrás segítségével végezte el.
Befejeződik a Hotel Napfény felújítása
Harmadik, befejező üteméhez érkeztek a zalakarosi Hotel Napfény épületegyüttesének felújítási munkálatai. Szécsényi Szabolcs, a szálloda igazgatója elmondta: pillanatnyilag az „A” épület nyílászáróinak cseréje történik, részben esztétikai, részben energiatakarékossági szempontokat figyelembe véve.
Jövő évtől ismét üzemel a benzinkút
A töltőállomás létesítését hosszas tárgyalások, egyeztetések, és az önkormányzaton, valamint az építtetőn kívül álló bürokratikus problémák késleltették. Most azonban, még az év végén elkezdődnek a munkálatok, s várhatóan jövő év tavaszára, de legkésőbb a szezon kezdetére felépül az állomás – minderről a benzinkutat létesítő magánvállalkozó, Horváth Sándor adott tájékoztatást.
Elkészültek a tűzoltó laktanya tervei
A jövő év során szeretné folytatni, illetve befejezni a tűzoltó szertár építését a zalakarosi önkormányzat – mondta Szirtes Lajos polgármester. A tűzoltóépület tervei készen állnak, a forrásokat az önkormányzat saját erőből biztosítaná. A város a második ütem tartalommal való megtöltése érdekében tárgyalásokat folytatott a nagykanizsai tűzoltósággal is.
Az év utolsó testületi ülése
A zalakarosi testületi ülésen került sor azoknak a kitüntetéseknek az átadására, melyekkel a képviselő-testület a vendéglátás és idegenforgalom, a közművelődés és a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, szervezetek, csoportok munkáját köszönte meg.
Elérte célját a Karosi Ősz
Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg október végén, a négynapos ünnephez kapcsolódóan Karosi Ősz elnevezésű rendezvénysorozatát a Tourinform-iroda. A Gyógyfürdő téren borházak kínálata, finom ételek és népművészeti, népi-iparművészeti bemutatók, tárgyak várták a közönséget (képünkön). A programok minden este bállal zárultak.
Valami bűzlik a zalakarosi gyógyfürdő körül
Napok óta szúrós szagú bűz terjeng Zalakaroson, a civil környezetvédők szerint azért, mert a városban környezetszennyezés történt. Azt állítják, hogy a gyógyfürdő egyik termálkútjának tisztításakor maró hatású, veszélyes anyagot engedtek a szabadba a munkások. A gyógyfürdő vezetője elismeri a karbantartást, de a környezetszennyezést nem.
Közmeghallgatás - ketten éltek a lehetőséggel
Közmeghallgatásra is sor került tegnap a soros képviselő-testületi ülést megelőzően a fürdővárosban - ám mindössze csak ketten éltek a lehetőséggel.
Kétéves a Karos Sprint Úszóklub
Fennállásának második évfordulóját ünnepelte a Karos Sprint Úszóklub. Ahogyan az "illik", a klub tagjai a medence mellett, hatalmas tortával ülték meg a születésnapot. Pontosabban úszták, hiszen a buli háziversennyel kezdődött.
2011-re lesz kész a fürdőkomplexum Zalakaroson
Fürdőpláza építésére hirdetett meg pályázatot a zalakarosi Gránit Gyógyfürdő Zrt. Az új beruházásnak a ZÁÉV Zrt. lesz a kivitelezője, miután a meghívásos közbeszerzési eljáráson két jelentkező közül ezt a céget választották ki.
Új civil szervezettel gyarapodott Zalakaros
Az új szervezet a Karosi Ifjak Köre elnevezést kapta, s mint már ebből is sejthető, a helyi fiatalokat hivatott tömöríteni. Az alakuló ülésen mintegy húszan vettek részt, s nem titkolták: nem csak kapni szeretnének szülővárosuktól, hanem adni is annak - például munkájuk révén.
Biciklis felvonulás Zalakaroson
A TEKER, az első magyar non-profit kerékpáros túra egyesület Zalakaros és Galambok között rendezett biciklis felvonulást pénteken.
Újabb négycsillagos szálloda épül Zalakaroson
Újabb négycsillagos szálloda, a dán Park Inn lánc második magyarországi egységeként üzemelő hotel építéséről írtak alá megállapodást Zalakaroson - közölte a beruházást szervező nagykanizsai Aquaprofit Zrt.
2 millió forint az infrastruktúra fejlesztésére
Továbbra is komoly figyelmet szentel az infrastruktúra fejlesztésére a zalakarosi önkormányzat képviselő-testülete. Ezt tükrözik legutóbbi ülésén meghozott határozatai is.A nyertes pályázó több mint 2 millió forintért végezheti el a tervezési munkálatokat
Gyarapodott a Közalapítvány vagyona
Alapító okiratában meghatározott szabályok szerint végezte elmúlt évi tevékenységét a Zalakaros Közbiztonságáért Közalapítvány. A civil szervezet beszámolóját nemrég fogadta el a város képviselő-testülete.
Munkaügyi képviselet nyilt Zalakaroson
Nemrég nyitott irodát a munkaügyi központ kanizsai kirendeltsége a dél-zalai fürdővárosban. A képviselet egyelőre csak csütörtökönként, hetente egy alkalommal van nyitva.
Fejlesztések sora a második fél évben - városszépítéssel
A bevételek és a kiadások időarányosan teljesültek, likviditási problémája nem volt az önkormányzatnak - hangzott el a tegnapi képviselő-testületi ülésen.
címlap 