Stagnáló szállodai forgalom
A három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 54%-os szobakihasználtsággal működtek – derül ki a KSH legújabb, június közepén kiadott gyorstájékoztatójából. A folyó áron számított bruttó szobaár-bevétel 2%-kal nőtt, miközben a vendégéjszakák száma összességében az egy évvel korábbi szinten maradt. Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 17 900 forint volt az időszak folyamán.
Ez a mutató a budapesti ötcsillagos egységekben kiemelkedően magas (36 900 forint, azaz 145 euró) volt. A fővárosi négy- és a vidéken működő négy- és ötcsillagos szállodák átlagosan 13 300-17 700 forintos (52-70 eurós), az adatszolgáltató háromcsillagos egységek 9100-11 000 forintos (36-43 eurós) szobaárat érvényesítettek. Az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaár-bevétel átlagosan napi bruttó 9700 forintot tett ki. A legmagasabb összeget (23 800 forintot) a budapesti ötcsillagos egységek érték el, a legalacsonyabbról (4200 forint) a Nyugat-Magyarországon található háromcsillagos egységek számoltak be. Mindkét mutató alacsonyabb volt, mint a megelőző év azonos időszakában. A bruttó szobaár-bevétel folyó áron összességében 2%-kal nőtt. Ennél számottevően nagyobb emelkedést a Balaton partján működő szállodák regisztráltak, jelentős csökkenés a kelet és a nyugat-magyarországi háromcsillagos egységekben volt. 2008. január-júniusban a megfigyelt egységekben az eltöltött vendégéjszakák száma nem változott az előző év azonos időszakában mérthez képest. A Balaton melletti háromcsillagos szállodákat a vendégéjszakák számának növekedése jellemezte. A megfigyelt időszakban a budapesti szállodákban minden kategóriában átlagosan 57% fölötti volt a szobakihasználtság, a vidéki hotelekben 43–55%-os kihasználtságot mértek. Júniusban a Balaton melletti négy- és ötcsillagos szállodák kivételével minden kategóriában alacsonyabb volt a foglaltság, mint májusban.
Megpróbáltunk utánajárni, vajon városunk szállodái megerősíteni vagy cáfolni tudják-e a KSH-jelentést. Több helyen udvariasan bár, kitértek a válaszadás alól, azzal az indoklással, hogy erről év közben nem szívesen beszélnek. Akadtak, akik vállalták a rövid értékelést, közülük emelünk ki néhányat.
Az Aquatherm Hotel vezetője, Ledneczky Mária például elmondta: ők sajnálattal látják, hogy valóban csökkenés mutatkozik háromcsillagos hotelükben a foglalások tekintetében annak ellenére, hogy tavasszal új wellness-részleget is adtak át. Itt ötven négyzetméteren tízfős masszázsmedence, dézsás élményzuhany, finn- és infraszauna, só- és aromaterápiás gőzfürdő várja a vendégeket. A legfeltűnőbb érdeklődés csökkenést áprilisban tapasztalták, de a nyár eddigi időszaka sem mutat növekedést a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ledneczky Mária ezt elsősorban a gazdasági helyzettel magyarázza. – Az embereknek nincs pénzük, ha szállást foglalnak is, az itteni fogyasztásuk minimális, a magyar vendégek nyolcvan százaléka pedig üdülési csekkel fizet, vagy egyéb, hasonló juttatásokat használ ki - összegezte eddigi tapasztalatait.
A háromcsillagos szuperior kategóriájú Hotel Venus vezetője, dr. Virág Ernőné megkeresésünkre elmondta: alapvető változást az előző év hasonló időszakához képest nem tapasztaltak, ám hihetetlen mértékben megnőtt azoknak a száma, akiket visszajáró vendégként tartanak számon. Erre alapozva számukra plusz szolgáltatásokat is vezettek, illetve vezetnek be a hotelben.
– Az országos felmérés eredményei nálunk is érződnek, ezt kár is tagadni – tudtuk meg a Hotel Karos Spa**** superior szálloda értékesítési igazgatójától. Jámbor Tímea a gazdasági helyzet begyűrűzését látja abban, hogy a Karos Spa első félévi foglaltsági mutatói is kedvezőtlenebbül alakultak az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Hozzátette ugyanakkor: júliustól jóval szebbek az adatok, így igazán csak év végén lehet reális képet adni a szálloda kihasználtságáról.
címlap 