Gyarapodott a Közalapítvány vagyona

Alapító okiratában meghatározott szabályok szerint végezte elmúlt évi tevékenységét a Zalakaros Közbiztonságáért Közalapítvány. A civil szervezet beszámolóját nemrég fogadta el a város képviselő-testülete.

Az alapítvány vagyona ráadásul örömteli módon jelentősen, 1 millió forintot meghaladó mértékben gyarapodott a 2007-es esztendőben - jelezte az alapítvány kuratóriumának elnöke, Horváth József a zalakarosi önkormányzat minap ülést tartott legfőbb grémiumának. Mint arról beszámolt, munkájuk során két, a helyi közbiztonság érdekében nagyon fontos szervezetet igyekeztek hathatósan segíteni. A városi rendőrőrsöt például technikai eszközök beszerzésével, illetve a turisztikai szezonban a járőrök számára biztosított motorok üzemeltetésével támogatták. Ugyanakkor javították a helyi polgárőr egyesület technikai felszereltségét, elhasználódott eszközeit pótolták, s megteremtették a területi polgárőr rendezvényeken való részvétel feltételeit is. Az elmúlt évben a zalakarosi közbiztonságért tevékenykedő közalapítvány beszerzett egy digitális fényképezőgépet, valamint hozzájárult egy kommunikációs vonal kiépítési költségéhez is - derült ki a beszámolóból. Munkájukat az adózók is elismerik, közel 200 ezer forintot kaptak az szja 1 százalékát számukra felajánlóktól.

Tartalom átvétel