2 millió forint az infrastruktúra fejlesztésére
Továbbra is komoly figyelmet szentel az infrastruktúra fejlesztésére a zalakarosi önkormányzat képviselő-testülete. Ezt tükrözik legutóbbi ülésén meghozott határozatai is.A nyertes pályázó több mint 2 millió forintért végezheti el a tervezési munkálatokat
A zalakarosi önkormányzat évekkel ezelőtt hirdette meg azon gazdasági programját, mely alapján fejlesztési elképzelései között kiemelt szerepet kaptak az infrastrukturális jellegű beruházások. Ennek értelmében az elmúlt esztendők során számos utat, járdát újítottak fel, bővítették és korszerűsítették a közműhálózatot is.A folyamat most újabb állomásához érkezett, hiszen a zalakarosi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén ismét hasonló témáról tárgyalt. A városatyák ugyanis a jövő évi útfelújítások tervezési munkáiról vitáztak.
Az előterjesztés alapján a 2009-es esztendőben legalább három zalakarosi utca, illetve útszakasz alaposan megújul. A tervek szerint felújítanák a Petőfi utca felső részét - mi tagadás, a keskeny útvonalra rá is fér a rendbetétel, hiszen az idők során leromlott az állaga, márpedig szűk mivolta ellenére gyalogosok és gépjárművek egyaránt gyakran használják.Szintén ráfér a felújítás a Zalakaros egyik legszebb kilátással rendelkező domboldalára felvezető Patkós utca burkolatára.
Az egykori hegyi út szintén keskeny, nem igazán túl nagy forgalomra tervezett, s felülete töredezett, néhol balesetveszélyes. Nem kerülte el Karos illetékeseinek figyelmét a Rózsa utca Liget utca és a 930. helyrajzi számú árok közötti szakaszának állapota sem. Ennek burkolatát is felújítanák. Ráadásul tervbe vette a fürdőváros vezetése a helyi szennyvízvezeték-hálózat bizonyos mértékű bővítését is. Erre a Kilátó utcában lévő ingatlanok belterületbe vonása miatt van szükség, s az elképzelések szerint a meglévő szennyvízvezetéket a karosi kilátóig építenék ki. Mindennek érdekében a város önkormányzata 5 cégtől kért árajánlatot a tervezési munkálatok elvégzésére. Közülük végül egy zalaegerszegi gazdasági társaság által benyújtott ajánlatot ítélt a legjobbnak a képviselő-testület, így a Pannonway Építő Kft. készítheti el az útfelújítások, valamint a szennyvíz-vezeték építéséhez szükséges tervrajzokat.
címlap 